| |
L’Abri konferencia Révfülöp 2006. március 9-12. Boldog-boldogtalan  „a boldogság az a kincs, amelyre minden ember törekszik, és hogy azt elérd, nincs szükséged egyébre, csak jó származásra, jó barátokra, jó szerencsére, egészségre, gazdagságra, szépségre, erőre, hírnévre, becsületességre és erényre.” (Machiavelli, Somerset Maugham: Akkor és most c. regényében) Az elsõ európai, 2004-es L'Abri konferencia kedvezõ fogadtatása alapján úgy döntöttünk, ismét szervezünk egy L'Abri konferenciát, újra Révfülöpön, ismét néhány magyar rajongó szervezésében és az angliai L'Abri segítségével. Célunk most is ugyanaz, mint az elsõ alkalommal: akik nem voltak még L'Abriban, azoknak ízelítõt adni ebbõl a szellemiségbõl, akik pedig már voltak, azoknak segíteni ismét megtapasztalni az ottani közösségben átélt lelkületet, felidézni a kellemes emlékeket, felmelegíteni a kapcsolatokat. Természetesen egy konferencia nem nyújthatja ugyanazt az élményt, mint egy L'Abri közösségben eltöltött hosszabb idõ. Itt elsõsorban az elõadásokon, szemináriumokon és az elõadókkal való személyes beszélgetéseken keresztül lesz lehetõség a L'Abri által képviselt életszemlélet megismerésére. A konferenciának azért adtuk a Boldog-boldogtalan címet, mert ez a többértelmû szókapcsolat szerintünk jól kifejez valamit abból, amit a Francis Schaeffer alapította L'Abri képvisel: ahogy Krisztus is rendelkezésére állt boldog-boldogtalannak, úgy L'Abri kapuja is nyitva áll mindenki elõtt, aki választ keres Istennel és az élet értelmével kapcsolatos kérdéseire. A boldogság keresése alaptörekvése minden embernek, de a boldogság mibenlétét és annak elérését firtatva legtöbbször közhelyes válaszokba ütközünk. A hétköznapi értelmezés szerint a boldogság vagy egy szûk csoport kiváltsága, vagy egy irracionálisnak tûnõ és elérhetetlen megelégedettségi állapot. Vajon a kereszténységnek van-e mondanivalója a boldogságkeresõknek? Egyáltalán fontos-e a boldogság a keresztények számára? A konferencián szó lesz boldogságról és boldogtalanságról, az élet teljességérõl és sok más érdekes témáról. Várunk boldog-boldogtalant márciusban! A szervezõk: Deák Ágnes, Horváth Dénes, Jakab Áron, Jakab Eszter, Járay Márton, Selmeczi Dávid, Szabados Tamás |
|